Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Rebranding avagy a Nagy Marketing Fricska

marketing

A megváltás a küszöbön toporgott, a levegő pedig úgy remegett, mint augusztusban a forró aszfalt felett szokott. Az okot az előző napi kör-email szolgáltatta, amelynek csak a tárgymezőjében villogtak szavak: Breaking news - holnapi meetingen rebrandingelünk. Ez nagyon fontos, ez a rebrandingelés, hiszen már másfél éve ugyanabban a mederben csordogált a brand és már lassan azokra a letűnt korokra emlékeztetett, amikor még márkának hívták. Nyilván szükség volt már egy új ars poeticára, meg egy valóban reszponzív weboldalra, egy ilyen szimpla küldetéssel meg vacakul targetált adwords kampánnyal nem lesznek versenyképesek.

A nagy kérdés mégis az, hogy ki tudna rebrandingelni? A régiek, akik legalább négy-öt éve ültek a gurulós székeikben, már csak a megszokott köreiket futották, néhányuknál a burning out is felütötte a fejét. És ezen már a csapatépítés sem segített, legyen az wellness-szállóban eltöltött, pázsiton rókázásba forduló tivornya, amiről posztolni tilos volt, csak a hosszú távra tervezők mentették titkos dokumentumokba a fotókat, vagy a „Készítsünk együtt szusit és szasimit!” tanfolyam, amelynek legfőbb eredménye, hogy végre kiderült: Béla allergiás a tenger gyümölcseire. Is.

Szükség volt hát valakire, egy friss szemre, egy új szellemre, egy olyan messiásra, aki képes járni az állóvízen. Vagy legalábbis követ dobni bele. Ilyen pedig nemigen akadt a házban, mindenki túl jól ismerte a céget ahhoz, hogy bármi is eszébe juthasson. Az „akció” és a „kupon” szavakat pedig a minimalista falakon belül tilos volt kiejteni. Így robbant be közéjük Lilla, az üstökös. Nem is állásközvetítőnél találták, ott csak kishalakban utaznak. Fejvadász cserkészte be a konkurenciától, több más jelölt mellett. Aztán a tulajjal történt személyes beszélgetés után suttogni kezdték, hogy csak egyetlen személy jöhet szóba, olyasvalaki, aki a főnök kizárólagos bizalmát élvezi és két hét múlva a nagycsoportos meetingen mindenki megbizonyosodhat afelől, hogyan is dolgozik egy igazi profi. Lilla. Meetinget már régen vártak ennyire!

Öten ülték körül az ovális asztalt a tárgyalóban, a marketingesek. Igyekeztek fesztelennek és üzletiesen lazának tűnni. Meg kreatívnak. Az nagyon fontos volt a cégnél, hogy minden marketinges kreatívnak tűnjön. Volt is ilyesféle kitétel a munkaszerződésben. A három nő és a két férfi egyszerre érkezett, valahogyan komfortosabbnak érezték így, a „mindenki a teamért, a team mindenkiért” szellemében. Meg tartottak is egy kicsit Lillától. Pontosabban attól, hogy Lilla mellett amatőrnek, öregnek és pláne old-fashionnek tűnnek. Azt suttogták a HR-en, a csaj még a Harvardra is járt. Online. Úristen, mit tudhat ez!? Eddig csak ki-besuhanni látták a főnök irodájából, illetve - ba, illatának molekulái jutottak el az asztalaikhoz és csak sejteni vélték, hogy jelenleg home office-ban dolgozik. Nyilván. A marketingesek monitorjai körül még asztmás rohamot kapott volna a fullasztó légkörtől. Friss levegő – erre van szüksége a bágyadt népeknek. 

A tárgyalóban félárbócra engedték a reluxát – egyrészt, mert így vetítetni is lehetett meg tárgyalni is (ez volt ugyanis a tárgyaló eredeti funkciója), másrészt ebben a derengő félhomályban csak sejthető volt, délután vagy-e vagy már este. Órával pedig szándékosan nem kényeztette a dolgozókat a cég, feszengjenek csak, amíg lopva ellenőrzik a mobiljaikon, mennyi ideje zsibbad a fenekük.

Éva úgy helyezkedett, hogy az ablak a háta mögé kerüljön, így ő mindenkit szemmel tarthatott, de amíg le nem bukott nap, megvolt az az előnye, hogy aki felé nézett, csak a körvonalait tudta kivenni. Így nem láthatták azt sem, hogy az asztal alatt a bébiszitterrel sms-ezett. „Viki, nem fogok odaérni a gyerekekért az oviba, elhoznád őket?” A férjét nem ugraszthatta, éppen üzleti úton volt valahol Oroszországban. Szinte havonta utazott, Éva már számon sem tartotta, merre jár éppen. Tulajdonképpen a logisztikai kérdésektől eltekintve még könnyebbséget is jelentett neki, ha legalább Krisztiánt nem kellett körbeugrálnia, a bébiszitter meg nem igényelte a kényeztetést. Nem talált bejelentett munkát, szüksége volt a pénzre, a gyerekek meg szerették. Éva valamelyik este azon mulatott, hogy ha csak egy kis hajlandóság is lenne benne a nők iránt, Vikivel még jobban is kijönne, mint Krisztiánnal. Persze a férje fizetése nélkül kényelmetlenebb lenne az élet, meg a gyerekeken is bélyeg lenne egy szélnek eresztett apuka. Jól van ez így, ahogy van, és ha a fiúk kicsit nagyobbak lesznek, már bébiszitterre sem lesz szükség. Akkor majd nem kell meetingen üzengetnie, hétvégén meg főzés helyett a kölykök elszaladhatnak a Mekibe ebédelni, úgyis minden kamasz ott eszik. Talán még spinningelni is eljárhatna, akkor sokkal áramvonalasabb lehetne. Már csak hat-nyolc évet kell valahogy kihúzni.

Béla görnyedten hajolt a mobilja fölé, feszült volt a rebranding gondolatától, minden újdonság így hatott rá. Mivel ez nem feltétlenül előny egy marketingesnél, a gyomorfekélyét is a Helicobacter pylorival, ezzel a megbízható nevű baktériummal magyarázta, nem mintha bárki is kíváncsi lett volna a magyarázatára. Sápadt és gyomorbajos volt, okoskodó típus, akinek tizenhárom éve hetente legalább egyszer eszébe jutott az a délután. Az öregasszony azzal az őszes szakállkájával, a macskái, a zacc a kávéscsésze alján meg a pakli zsíros kártya. A lapokat kiterítve hangzottak el a szavak: negyvenes éveiben egy súlyos, nagy betegség fordítja majd meg az életét. Túlélve a katarzist, melléáll a szerencse és minden megadatik neki, amit addig nélkülöznie kellett: nők, pénz, nagy kocsi, utazások. Nem is kért sokat a banya, ennyit megért a bizonyosság – töprengett ma reggel is a buszon, miközben kiegyenesítgette és a táskájába csúsztatta a gyrosról lehámozott alufóliát. Negyvenegy éves volt és pár napja erősen szúrni kezdett a mellkasa.   

Tőle balra helyezkedett az ékpárnáján Ivett, kereste a megfelelő pozíciót a gerinc menti kisizmainak. Amikor végre rálelt, a táskájában kezdett kotorászni valami ehető után. Még jó, hogy tegnap a bioboltban egy kis aszalt áfonyát is vett, így legalább nem fog hangosan korogni a gyomra, amíg végigüli ezt a prezentációt. A buláta elég volt délig, de az biztos, hogy a zöldkávé egy kicsit sem csillapított a délutáni éhségén. Az illatszerek közt is sokáig válogatott az áruházban, tudniillik elvei voltak. Egy dezodor legyen alkoholmentes, sőt, most már parabén- és alumíniummentes is, további mentességek egyelőre nem szerepeltek a listán. Utána olvasott ugyanis, hogy a parabén rákkeltő, sok helyen betiltott, az alumínium pedig eldugaszolja az izzadtság útját, így az bizony bent ragad. A bent ragadt verejték pedig csak a jó isten tudja, mire nem képes. Elégedetten vette magához a minden-mentes terméket, elégedetten kente hónaljára reggel a kissé krémes állagú stiftet és most is csak egy parányit csökkent az elégedettsége, ahogy megérezte a karja alól kiszivárgó, enyhén savanykás izzadtságszagot. 

Mariann lopva pillantott körbe a többieken, egyelőre nem tudta, milyen arckifejezést kellene magára öltenie az új lány előtt. Most éppen a féltékenység préselte egyetlen vonallá az ajkait, a keserűség szűkítette résnyire a szemét. Olyan sokat harcolt a dedikált csoportvezetői pozícióért. Egyszerű asszisztensként lépett be a céghez négy éve és lám, ma már neki is forgószéke van. Nem volt azért ez egy sétagalopp. Az is majd’ hat hónapjába telt, míg rájött, hogy a tulajhoz az unokatestvérén, a gazdasági igazgatón keresztül vezet az út. Aki pedig semmit sem szeret jobban, mint ha egyetértenek a korszakalkotó ötleteivel. Három évig értett egyet, három évig erőltette reggelenként tűsarkúba a tornacipőhöz szokott lábát, három évig este hat előtt nem indult haza az albérletébe, mire végre kinevezték. A fenébe, gondolta, akkor voltam csak boldog, és észre sem vettem, nem figyeltem eléggé… Nyilván nem örült ennek a Lilinek. Vagy Lillának. Maradt tehát a gyermekkorából magával hozott önvédelmi eszköznél és lesütötte a szemét, mert félt, hogy a tekintetét is képes lenne elszínezni az irigység.

A marketingesek talán legszerencsésebbike, András bizakodva és naivan hunyorgott bele a reluxán még átszüremkedő gyér napfénybe és szokásához híven rajzolgatott. Madarakat, fát, kisházat füstölgő kéménnyel. Szívesen rajzolt volna egy pokémont is, de az nem volt benne az ujjaiban, gondolta, majd a meeting alatt kigyakorolja. Ő nem félt Lillától, nem is volt féltékeny, sőt, kifejezetten örült, hogy a cégnél hamarosan beköszönt az új aranykor és a rebrandingnek hála, talán még prémiumot is fognak kapni év végén. A smiley skiccelése közben arról ábrándozott, hogy talán megveheti a kisebbik csillagászati távcsövet, amit tavaly kinézett magának. De szép is lenne jövőre közelebbről látni a Perseidák meteorrajt, idén csak úgy nézhette, mint bármilyen amatőr, hullócsillagokként! Már a gondolat is annyira feldobta, hogy hangosan felnevetett és azúrkék pillantással körbekínálta a direkt e célból bekészített mentolos cukorkáját.

Bélához még nem is jutott el a cukros zacskó, amikor belépett a főnök, ez a zömök, sötét hajú, kevés szavú ember, aki, ha lehetett, kerülte a szemkontaktust. Most sem pillantott körbe, csupán várakozóan a nyitott ajtóra nézett. Tudta, hogy nincs szükség szavakra, a pillanat magáért beszél, hamarosan belép Lilla és eldúdolja egy új korszak nyitányát. Kotta nélkül. A kontúrok kiélesedtek, mint a lelassított filmkockákon, többen hallani vélték a Volt egyszer egy vadnyugat felkavaró harmonikaszólóját, szellő suhant be a teakonyha felől, állni látszék az idő… amikor belibbent ő.

Fekete miniruhában, erős sminkben, talpig Gucci illatban izzította a projektort, hosszú barna haját hátralebbentve fogadta a férfi kollégák azonnali ajánlkozását, hiszen szükséges volt valakinek az asztal alá bújnia az elosztóhoz. A nők eközben mobiljaikba merülve húzogatták a szemöldöküket, igazgatták a frizurájukat. A prezentáció alapvető célja a cég rebrandingjének és a szinergiák kiépítésének újratervezése volt – mint arról valamennyien értesültek. Csak úgy játszott a neonfény a nedves hatású rúzsán, szempillái túlnyúltak az emberi képzelet határain, amikor mosolyogva felolvasta a ppt alapvetését, munkásságának tökéletes igazolását, mindennek alfáját és omegáját: „A website desingjának szükséges az erősen brandingelt vizualitásra épülő user friendly interface. Meg a Facebook.”

 

Tovább

Nehogy elhidd, hogy ez szép!

szépség

Drága Barátnőim!

Ezennel felszólítalak benneket, hogy ne hagyjátok magatokat meghülyíteni! Ne higgyétek el, hogy a képen látható mackó-szett szép. Még akkor se, ha a legnevesebb divatmagazinokban látjátok, esetleg a leghíresebb divatfotós által fémjelezve. (Nem tudom, ki fotózta, csupán abból gondolom, hogy híres, hogy ha én fényképeztem volna, még a családi albumba se kerülhetne bele.)

A képen látható modell ugyanis Stella McCartney kollekciójából való és cirka 1.640 Eurót kóstál. Kb. 485.000 Forintot!!! Ez az elszabott, 20 centivel a talp alá érő, korai Adidast idéző melegítő. Ezen a fotón, amelyen szegény két hete éhező modellt beállították a művelődési ház sarkába és megmondták neki, hogy igenis a 42-es méretű dzsörzé mackót kell viselnie, és eszébe se jusson push-up melltartót felvenni vagy kihúzni magát, különben nem kap gázsit.

Nyilván tisztában vagyok vele, hogy a divattervezés és a divatfotózás nem feltétlenül az átlagember ízlését célozza (egyébként miért is nem?), de szent meggyőződésem, hogy a ruha célja (azon túl, hogy ne legyünk meztelenek) az, hogy jól nézzünk ki benne. Kiemeljük az előnyös oldalunkat. Netán tetsszünk a férfiaknak. Bár, ha azt feltételezzük, hogy nőként inkább a nők előtt akarunk tetszelegni, nos, akkor sem értem ezt a mackót...

A lényeg, Barátnőim, hogy szerintem ez a viselet egyetlen dologról szól: arról, hogy a világ tudtára adja a viselője, hogy van közel félmillió forintja egy melegítőre, amin egy híres név fityeg. A fotós részéről pedig arról, hogy "megmutassa a hülyéknek, milyen szép a király új ruhája".

Kérlek benneteket, gondoljuk ezt tovább egy kicsit!

Nem lehet, hogy azért tart ott a világ, ahol tart, mert vannak emberek, akik ezt beveszik és bármit megtennének, csak hogy ők is ehhez a klubhoz tartozhassanak? Akiknek az a cél szentesíti az eszközt, hogy igenis ilyen tornaruhában járathassák az asszonyt? Nem lehet, hogy azért hajlandóak még egy kicsit trükközni az adóval, még egy kicsit panaszkodni az alkalmazottak magas béreiről, mert félnek, hogy lemaradnak erről a tréningruháról?
Nem lehet, hogy azért nem elég nekik az isten pénze sem, mert félmillióból csupán egyetlen ilyen csodára telne? Miközben a szomszéd ilyenben szalad le a postaládához? (A McCartney melegítő természetesen behelyettesíthető yachttal, magánrepülővel, még egy kastéllyal, bármilyen luxusholmival.)

Nem tudom, lehet, hogy nincs ilyen konkrét összefüggés. Mindenesetre én csak annyit kérek tőletek, drága, nyitott szemű Barátnőim, hogy mondjatok nemet a rettentő tréningruhára, ne higgyétek el, hogy a mosolytalan, lefittyedő vállú nő a szép, és eszetekbe se jusson bevenni, hogy ezt birtokolni maga a boldogság!

Ennyit tudunk mi tenni azért, hogy egy jobb világban élhessünk. Nem kérünk nejlonszatyrot a boltban, szelektíven gyűjtjük a hulladékot és elvből nem veszünk félmillióért ronda melegítőt!

Tovább

Mai feladat: légy tudatos szülő!

feladat

Drága Lányok, Asszonyok, Szülőtársak!

Mi máson járhatna mostanság az eszünk, mint a gyermekeink évkezdésén? Ha bölcsi, akkor az iszonyú hisztiktől félünk, ha ovi, akkor az iszonyú hisztiktől és ha iskola....  akkor az iszonyú hisztiktől. Bár én felsős gyerekek édesanyjaként már eljutottam arra a magas nevelési szintre, hogy a gyerekeim szinte egyáltalán nem hisztiznek. Én viszont ...

Ennek elsődleges oka, hogy olvasott szülő vagyok. Mondhatom, hogy meglehetősen beleástam magam a gyermeknevelés témába, és dr. Spocktól Vekerdy Tamásig elég rendesen kikupálódtam. Sőt, kb. ötéves volt a fiam, amikor átrágtam magam a Hároméves kor után már késő című, a korai oktatást célzó alapművön.Két hétig kétségbeesetten bámultam a kisdedet, és próbáltam belenyugodni, hogy nem ő fogja megalapítani a Sony céget. (Már csak azért sem, mert a japán szerző már megtette.)

Tehát mint tájékozott anyuka viszonylag pontosan látom, mit csináltam/csinálok rosszul. Ez pedig frusztrál, ami miatt állandóan ideges vagyok, a feszültséget pedig a gyermekeimen vezetem le. Tisztán látom és már ezerszer kielemeztem a folyamatot. Ki merné azt állítani, hogy nem vagyok tudatos szülő?

Tudatosságom részét képezi például az "én-közlés". A nevelésben kezdők számára jelzem, hogy ez arra a kommunikációs formára vonatkozik, amikor a gyermeket még csak véletlenül sem bélyegzed rossznak, ne adj' isten hülyének, csupán azt fejezed ki, hogy hat rád az ő viselkedése. Például, ha délelőtt tízkor, a megbeszélésed kellős közepén felhív és felszólít, hogy azonnal vidd be az iskolába az angol tankönyvek árát, mert ő tegnap elfelejtett szólni, hogy ez a végső határidő, akkor te nem azt süvöltöd a telefonba, hogy "elmész te a sunyiba, édes kisfiam", hanem bársonyos hangon beleleheled a mobilba, hogy "kissé ingerültté tesz engem, hogy a héten ez a harmadik dolog, amit elfelejtesz drágám, majd rám hárítod a megoldást, tehát magadra vess, ha idén nem tanulsz angolul".

Szóval, meglehetősen önhitten azt gondolom, elég tudatos szülő vagyok, olyasvalaki, aki egyrészt Freudot és Coelhot olvas fel esténként a kisdedeknek (utóbbit csak azért, hogy hamar túl legyünk ezen a korszakon), másrészt "játszani is enged" (tudom, hogy eredetileg "engedd", de azt nem tudtam mondatba foglalni).

Itt a nagy feladat: teszteljétek ti is, mennyire vagytok tudatosak e téren!

1. A gyermek panaszkodik, hogy néhány kulturált osztálytársa cikizi. Mit teszel?
A. Elmagyarázom, hogy ők az érzelmi intelligencia olyan fokán állnak, mint egy orángután, tehát nemes egyszerűséggel barackot kell nyomni az értetlen kis fejükre.
B. Megtanítom a gyereket a dupla Nelson-fogásra és a hátulról mellbetámadásra.
C. Sosem biztatnám a gyermekem fizikai agresszióra. Majd én bemegyek és laposra verem a kis nyomorultakat.

2. A kiskorú ragaszkodik hozzá, hogy az Egri csillagokat filmen tekintse meg, az olvasónaplót pedig az internetről másolja be. Mit teszel?
A. Felvilágosítom, hogy a kötelező olvasmány böngészése nagyon hasznos és fejlesztő tevékenység, és ha túl lesz az első 100, nem igazán olvasmányos oldalon, ugyanolyan izgalmasnak fogja érezni a történetet, mint a Halál ereklyéit.
B. Elmondom neki, hogy NEKEM nagyon rosszul esik, hogy ilyen könnyen meg akarja úszni a dolgot és az a kettes is nagyon fájni fog NEKEM, amit így majd kiérdemel. Válaszát ("kit érdekel?") elengedem a fülem mellett.
C. Figyelmeztetem, hogy ne felejtse el kézzel aláírni a netről letöltött olvasónaplót.

3. A gyermekeid beazonosíthatatlanul összekaptak, és csak úgy röpködnek a nyomdafestéket nem tűrő kifejezések. Mit teszel?
A. Hosszasan ecsetelem nekik a testvéri összetartás jelentőségét, majd felszólítom őket, hogy énekeljük el együtt azt a kínai népdalt, amit a héten tanultunk a Einstein oktatási stúdióban.
B. Azt teszem, amit mindig: kijelentem, hogy a kicsinek van igaza, a nagy pedig szégyellje magát!
C. Rájuk csukom az ajtót, mert nem hallom a tévét.

4. Az épp csak felső tagozatos lányod közli, hogy ottalvós buliba szeretne menni ahhoz az osztálytársnőjéhez, akinek a legvisszafogottabb viselete a nyolccentis tűsarkú. Mit teszel?
A. Elmagyarázom neki, hogy gondosabban kellene megválogatni a barátait. Itt van például a főnököm kislánya, aki négy év alatt végezte el a nyolc osztályt. Meg is hívtam őket uzsonnára.
B. Elengedem, de csak akkor, ha én is ott alhatok.
C. Azonnal beszervezek aznap estére egy kocsmatúrát a haverokkal.

Nos, melyik válaszból gyűlt össze a legtöbb? Tudod mit? Ne számolgass! Ha végigolvastad ezt a bejegyzést, egész biztosan nagyon tudatos, jól képzett, lelkiismeretes és tökéletes szülő vagy!!!

 

 

 

Tovább

Szabadságra mentem. Puszi: Anya

Szabadsag

Drága Barátnéim, Anyatársak!

Lássuk be: így augusztus elején-közepén még istentelen messzinek tűnik a szeptember, amely bár nyilván új aggodalmak forrása lesz, mégis egy valaminek biztosan véget: a nyári szünetnek.

Ez a gyerekeink szempontjából nyilván soha el nem múló fájdalom, de nekünk, szülőknek olyan, mintha egy hónap gyaloglás után meglátnánk a "Szahara vége" táblát. Ugyanis az  iskolai vakáció 10 hetének megszervezése közismerten nem sétagalopp, inkább egy OKJ-s logisztikai képzésre hasonlít. A kiskorúak elhelyezése tudniillik nem kevés anyagi ráfordítást (táborok), energiabefektetést (standoltatás, barátok meghívása, kreatív otthoni szakkörök) ne adj' isten megalázkodást (Matild néni, csak 3 napra tessék elvállalni őket, esküszöm, egész nap szépirodalmat olvasnak) követel.

Aki pedig azt hiszi, hogy a családi nyaralások anyukának is olyan önfeledt mókakacajt jelentenek, mint a kisdedeknek... nos, az csak az erősen szűrt Facebook fotók alapján hiheti ezt. Amennyiben ugyanis nem csomagolunk magunknak 2 (esetleg 3) szabadon bevethető nagyit, néhány bébiszittert, vagy nem fizetünk be gyermekszórakoztatást is vállaló szállodákba (tényleg, miért is nem?), akkor marad az anyu-szolgálat.

Azok kedvéért, akik nem értik pontosan, miről van szó, vegyük sorra azokat a helyzeteket, amelyek a gyermek egyes életszakaszaiban a szabadságot jelentik egy anyának.

Újszülöttkor

Anya szabadsága azokra az értékes percekre korlátozódik, amikor a bűbájos csecsemő elszenderedik szopizás közben, kibújó fogacskáival a mellbimbót rágicsálva. Ennyit megér az a pár perc bódulat!

Kisdedkor

Ha a bölcsis vagy kisovis ráérez a homoktorta építésének gyönyöreire, egy-egy gazdagabb homokozókészlet beszerzésével akár 6-8 nyugodt percet is szerezhetünk magunknak. Ezt az értékes szabadságot pedig kihasználhatjuk egy kéthónapos pletykalap áttekintésére, illetve gyermekünk képességeinek szerény, de öntudatos összehasonlítására más, gyengébb adottságú kisdedével. Utóbbi eredményét akár 4-5 perc alatt is meg lehet osztani ismerős-ismeretlen anyatársainkkal, akik szintén az ötcentis homokozóperemen ücsörögve törik fel éppen a feneküket. Valódi feltöltődés!

Kisiskolás kor

Amíg a gyermek iskolában van, az maga a freedom! Kicsit ront a helyzet értékén, ha eközben mi is a munkahelyen fecséreljük a drága időt. Ebben a szakaszban azonban érdemes kihasználni a buszon töltött perceket, különösen reggel. Ilyenkor a legértékesebb teendő az ún. bámulás - ablakon kifelé, fejbe befelé. Délután ez már sokkal nehezebben kivitelezhető szabadidős tevékenység, mert egyrészt tele van a kezünk szatyorral, másrészt csak az kattog a fejünkben, nehogy a mi gyerekünk legyen megint az utolsó, aki a port rugdossa a kihalt iskolaudvaron.

Kiskamasz kor

Anyatársak, fel a fejjel, eljött hát az az időszak, amikor a tenyérbemászó 12-13 éves ifjonc öntudatosan ránk csapja szobájának ajtaját. Juhéj! Ez maga a szabadság! Addig a fél-egy óráig, amíg kissé unott arccal át nem vonul a szobán, mondván, éhes, ugyan, dobjunk már össze egy kis spagettit, ha már úgyis csak meresztjük a fenekünket a fotelben... Ebben a korban azért még érdemes fejben tartani, hogy bármennyire is vágyunk egy kis gyerek-mentességre, félő, hogy a szomszédok megint ránk szabadítanák a gyerekvédelmet, ha újra megpróbálnánk elutazni a párunkkkal egy kéthetes hajóútra.

Nagykamasz kor

Sajnos, ilyenkor a szabadságunk csak látszólagos. Ha jófej szülőként el is engedjük a 16 éves kiskorút bulizni, két lehetőségünk van abban a 4-5 előttünk álló órában. Vagy visszaszokunk a körömrágásra és az utolsó 3 órát az ablakban töltjük várakozással és a mobiltelefonunk folytonos csekkolásával, vagy meg sem próbálunk úgy tenni, mintha lazák lennénk és simán a gyerek után lopódzunk felvigyázni. Egyik sem az a kimondott holiday...

Biztasson minket a tudat, hogy ha valóban jól neveltünk a gyermekeinket, ilyenkor már naponta a fejünkhöz vágják, hogy nem kell sokáig elviselnünk őket, mert 18 évesen úgyis elköltöznek a világ másik végére! Amennyiben ez többször elhagyja a kisded ajkát, érdemes komolyan venni és időről időre figyelmeztetni az ígéretére.  Jó szolgálatot tehet egy hosszú mérőszalag, amelyből látványos vághatjuk a centit...

Tovább

Anyai tanácsok lányoknak: hogyan válassz férjet?

Drága Lányok, Asszonyok!

Ebben a fergeteges nagy májusban, amikor csak az dob fel bennünket a 20 fokos lehűléssel járó hurrikánok közepette, ha last minute esküvői hirdetéseket nézegetünk, arra gondoltam, érdemes idejében felkészíteni lányainkat a férjanyag kiválasztásának rejtelmeire.

Ugyanis sok ártatlan leányka gondolhatja azt, még akár harmincas évei derekán is, hogy a pompás férjnekvaló egyszercsak beporoszkál az életébe egy 8 milliós Audival és fényes barna sörényét meglobogtatva elragadja őt személyzettel bőven felszerelt várkastélyába, ahol örök hűséget fogad. Holott én a magam részéről ezt csupán a felülmúlhatatlan Micsoda nő c. alkotásban tapasztaltam. És a Hamupipőkében.

Tehát érdemes a realitások talaján megvetni lábunkat és gyakorlatiasabb szempontok szerint szétnézni a placcon. Íme az 5   leghasznosabb tanács férjválasztáshoz:

1. Olyat válassz, akiből a legjobb barátod lehet!

A lila gőzös bódulat hetei alatt nehéz elképzelni, de higgyétek el, lányok: elmúlik. Néhány hónap és már nem kaptok kisebb szívinfarktust a hős lovag láttán, néhány év, és nem dőltök a kardotokba, ha nem sikerül eltalálni a szája ízét, tíz-tizenöt esztendő múlva pedig direkt szerencse, ha nem kell kiretusálnotok a  mellszőrzetét a nyaralási fotókon.
Tehát jó szívvel tanácsolom nektek, hogy a választásnál ne csak a nyers erotikát vegyétek számításba! Biztosak lehettek benne, hogy a legjobb pasit is unja valaki! Ha viszont barátok tudtok lenni, akkor húsz év múlva is lesz kivel pletykálni, amikor pedig már rég elmúlt a kockahas.

2. Nézd meg az apját! (És az anyját is!)

Ha hosszútávra tervezed a férjed, érdemes egy pillantásra vetned az apjára - lehetőleg olyankor, amikor fesztelenül elengedi magát az otthonában. Ha a nagy fesztelenségben a legtöbb, amit el lehet tőle várni a vasárnapi trakta után, csupán annyi, hogy repetáért nyújtja a desszertes tányérját a nejének, aki még a levest sem fejezte be - nos, akkor jobb, ha menekülsz. A te férjed is ezt a mintát tartja majd természetesnek.
Ha pedig az anyukája az, aki megsimogatva a 34 éves kis lurkó buksiját elnézően mosolyog, amikor a kisded nem tudja bekapcsolni a kávéfőzőt - akkor is érdemes átgondolnod, mit vállalsz a következő évtizedekre.

3. Figyeld meg, hogy reagál a kedvenc időtöltésedre!

Amennyiben választottad ásítozva nyomogatja a mobilját a Cseresznyéskert című klasszikus alatt, hangosan felkacag, miközben megmutatod neki az Szív hídjai című örökbecsű mozit, netán a Nézését meg a járását várja az Fesztiválzenekartól vagy nem képes bebarangolni veled a Rám-szakadékot, mert a focimeccs ismétlését nézi inkább - lehet, hogy mást kellene választanod!

4. Puhatold ki, hogy reagál a hibáidra!

Lássuk be, a hibáinkat legfeljebb egy hétig tudjuk palástolni, de csak ha ritkán találkozunk. Újabb egy hónap kell, míg a kedvesünk vonakodva beismeri, hogy egyáltalán lehetnek hibáink - ez tiszta sor. De ha egy év után már azt vágja a fejünkhöz, hogy mindig is utálta az ágy végében gyűjtött ruháinkat vagy a rágásunk hangját, gondoljuk végig, tudunk-e halkabban rágni, vagy inkább keresünk olyat, aki maga is hasonló frekvencián rág.

5. Alaposan gondold végig, hogy bánik a pénzzel!

Húszévesen még nem sokat rágódunk azon, hogy az aktuális pasink két kézzel szórja-e a pénzt vagy tőlünk kér kölcsön egy hamburgerre. Hosszú távon azonban bármilyen kapcsolatot aláaknázhat, ha a férjnek szánt úriember foggal-körömmel ragaszkodik a külön kasszához, viszont nagyvonalúan ránk hagyja a háztartási kiadásokat. Ugyanilyen veszélyes, ha a fizetésnapon lefoglalóz egy félmilliós fényképezőgépet, mert megtetszik neki, függetlenül attól, hogy a mobilon nem is ismeri a fényképező funkciót...

Szóval, csak okosan Leányok, fordítsuk meg a régi viccet:
- Fontos, hogy legyen egy pasi, aki legjobb barátod!
- Fontos, hogy legyen egy pasi, akit jól neveltek a szülei!
- Fontos, hogy legyen egy pasi, aki szereti, amit te is szeretsz!
- Fontos, hogy legyen egy pasi, aki cukinak tartja a hibáidat!
- Fontos, hogy legyen egy pasi, aki jól bánik a közös (!) pénzzel!
- A legfontosabb pedig, hogy ezek öten soha ne találkozzanak egymással!

Tovább

40azuj30

blogavatar

Miért kéne egy negyvenes nőnek együgyű önsegítő könyvekből és Coelho-n nevelkedett közhely-gyűjtőktől megtudnia, hogy "csak az számít, ahány évesnek érzed magad", mert "sosem késő harcolni a boldogságért"? Ugyan csajok, nehogy komolyan vegyük magunkat...

Legfrissebb kommentek