Figyu Csajok!
Ma megtudtam, hogy befellegzett a hipstereknek és itt vannak a yucciek. (Már a kiejtésnél is elbizonytalanodtam. Talán jákki. Vagy juki.) Ugye, hogy nektek is leesett az állatok? Ki hitte volna? Mára már nagyjából beazonosítottam: a szakállas, szemüveges, laza intellektüelnek tűnő pasik és csajok (ők azért szerencsés esetben szakáll nélkül) a hipsterek. Akkor éreztem szükségét, hogy ezt kiderítsem, amikor egy 10 évvel fiatalabb kolléganőm úgy jellemezte egy ismerősét, hogy tipikus hipster. Ekkor én rákerestem a Google-ban. Vagy mit is beszélek! Meggugliztam.
És éppen hogy menőnek, zsírnak, zsirálynak (a szlengszótárból tudtam meg, hogy ez a zsírkirályra utal) éreztem magam, amikor kiderül, hogy a hipstereknek annyi. Itt vannak a yucciek. Mit gondoltok, 40 évesen van még esélyem yuccienak lenni? A cikkben, ahol ezt olvastam, részletes leírást is kaptam róluk, amely nagyjából így néz ki:
- A yuccie a Madách térre jár, a Telep és a Központ nevű vendéglátóipari egységek ELÉ. Ugyanis nem megy be. Nos, én sem megyek be, hiszen a Madách téren csak az Örkény Színházat ismerem.
- Kikacagja a rozéfröccsöt, és kézműves söröket fogyaszt a kézműves sörözőkben. Azon gondolkodom, kizáró ok-e, hogy nem szeretem a sört és vénasszonyként inkább az édes pezsgőre szavazok?
- Mainstream fesztiválok helyett urbánus megmozdulásokra jár. Én a sarki könyvtárba járok. Az számít?
- A yuccie nő nem tartja fontosnak, hogy kivillanjanak a tetoválásai. Hát, ez így rendben van. Én sem tartom fontosnak. Igaz, nincsenek is.
- Leginkább burgert eszik, de nem ám a Mekiben vagy a Burgiban, hanem ezt is kézműves helyeken. Ez majdnem stimmel, csak én a burgert szendvicsnek hívom és többnyire magam készítem. De akkor ez kézműves!
- Sorozatokat néz, de nincs ideje olvasni. Ez klassz, nagyjából passzol hozzám. Csak én a Jóban-rosszban közben azért olvasni is szoktam.
- Az Instagramon és a tumbl-ön van fenn, és a képek mellett szinte kizárólag hashtageket használ. Én az előbbi mondatból 3 kifejezés tartalmával nem vagyok teljesen tisztában. Mit gondoltok, melyek ezek? (Annyit segítek, hogy nem a "kép", a "kizárólag" és a "használ" szavak azok.)