Kedveskéim!
Attól tartok, egy sokakat mélyen érintő témát szeretnék boncolgatni: a selfie-zést, vagy magyaros írásmóddal szelfizést. Abból gondolom, hogy ez a lélek mély bugyraiba hatoló topik, hiszen ha nem lenne az, nem kellene napi 10-15 szelfit lájkolnom a Facebook-on. (Hozzáteszem: nekem nincs is túl sok ismerősöm a közösségi oldalon.)
Ugyanis azt hiszem, a szelfik legfőbb célja, hogy a lehető legtöbb ismerős, sőt, azt sem baj, ha ismeretlen, kimondja rólunk, hogy milyen eszméletlen jól nézünk ki. Az ugyanis már régen nem elég, hogy mi otthon elégedetten pillantunk a tükörbe egy-egy jobban sikerült smink vagy ledobott fél kiló után, az kell, hogy mások lássák és igenis ismerjenek el!
A témának már komoly irodalma van, amelyből kiderül többek közt, hogy egy brit felmérés szerint a 16-24 éves nők heti 5 órát töltenek azzal, hogy a lehető legelőnyösebb és legnagyobb mennyiségű szelfit készítsék magukról. Látjátok, csajok, már csak ezért is klassz, hogy rég túl vagyunk ezen a koron! Negyven körül a legtöbben már nem érzünk égető vágyat, hogy ország-világ elismerje, milyen bombázók vagyunk.
Ugyanis lássuk be, nem könnyű jó szelfit készíteni: nem szabad látszódni a tokának (ezért kell felülről fotózni), lehetőleg el kell palástolni a ráncokat, karikákat, hájfodrokat, és mindent, ami esetlegesen nem tökéletes rajtunk. Nos, mindezen okok miatt én eddig talán két szelfit készítettem magamról, mert vagy öreg vagy kövér voltam az önfotókon. (Igaz, a szelfizés műfaja is ékes bizonyítéka az élethosszig tartó tanulás hasznának, hiszen ha én is megtanultam volna használni a Photoshopot, nyilván az én arcom is lehetett volna szoborszépségű...)
Az én legnagyobb bajom a szelfikkel mégis az, hogy a legtöbb esetben azt érzem, a szelfiző valamit át akar verni rajtam. Vagy azt, hogy boruljak le a szépsége előtt (lásd csücsörítős, pucsítós szelfi), vagy azt, hogy sárguljak az irigységtől (lásd Atlanti-óceánnal a háttérben, a homokban fetrengős szelfi), vagy azt, hogy ájuljak el a csodás gyermekétől, mikor nekem is van két csodás gyermekem (lásd a háttérben a színpadon piruettező / a Révai nagylexikont olvasgató / kitűnő bizonyítványt lobogtató hatéves csodalénnyel készült szelfi).
Sőt, tovább megyek: ha valaki naponta posztol magáról egy láthatóan aprólékos műgonddal készült szelfit (rosszabb esetben többet is), én egy kicsit elkezdem sajnálni. Hát senki sincs, akinek elhinné, hogy tényleg klasszul néz ki?
Nemrég azt is megtudtam, hogy most már külön szelfi műfajok vannak, mint például a dronie, amikor egy drónról fotózzuk a táj legfőbb látványosságát, vagyis saját magunkat. Vagy esetleg a healthie, ami éppen réparopogtatás közben ábrázol minket, esetleg az edzőteremben, amint látványosan átizzadt pólónk alatt ájulásig behúzzuk a hasunkat. A belfie pedig nem más, mint fenékszelfi.
Nos, én arra gondoltam, érdemes lenne még pár típust feldobálni a netre. Ezek pedig a következők:
Hiszfie
Ez úgy készül, hogy leguggolunk a magát földhöz verő, vörös fejű gyerek elé és nemtörődöm arccal belemosolygunk a kamerába. Még hatásosabb, ha a fotó egy áruház kellős közepén születik.
Kitchfie
Miután a gasztronómiában járatosak szívesen és szintén naponta posztolják, milyen pompás gulyáslevest sikerült előállítaniuk, arra gondoltam, érdemes lenne olyan szelfit is készíteni, ami konkrétan a hús aprítása vagy a gőz fölé hajolás, esetleg az egész konyhát elborító mosatlan között ábrázol minket. Nekem talán az lett volna a leglátványosabb kitchfie-m, ha megörökítem azt a pillanatot, amikor a forró olajba söpört zöldség nyomán egyenesen a szemembe fröccsen a zsiradék. A szemészeti ügyeleten pedig készíthettem volna egy kórfie-t.
Shopfie
A shoppingolás közbeni szelfivel szerintem nem csak azokat a pillanatokat érdemes megörökíteni, amikor magunkra öltünk egy káprázatos skinny farmert, de azt is, amikor a lehető legelőnytelenebb próbafülke világításnál kiderül, hogy az említett skinny farmer az eredetileg választott 38-as méretben megreked a térdünknél vagy a csőtopból kilóg egy diszkrét oldalszalonna.
Illfie
Ha valaki szép, az... betegen nem annyira az. Az illfie-t akkor lehetne készíteni, amikor náthától vörös orral és résnyire szűkült szemekkel végezzük a napi rutint - mert egy anya ugye nem megy szabadságra, mint tudjuk a reklámokból. (Egyébként kikérem magamnak, hogy egy megfázás elleni készítmény fő célja az legyen, hogy én, mint anya ne pihengethessek, ha beteg vagyok!) És azt hiszem, ez az a szelfi típus, ami valóban élethű képet tudna mutatni a teremtés koronáiról is. Félreértések elkerülése végett: a férfiakra gondoltam...
