Drága Jó Kedveskéim!
Olyan témáról szeretnék ma értekezni, ami egész biztosan mindnyájatokat érint az év során: a születésnapról. És annak megéléséről. Különös tekintettel a 40 feletti születésnapok megéléséről. Egész pontosan a 40 feletti nők születésnapjának rettenetes kínjairól, a megaláztatásról, amikor a gyertyák egyesével már nem férnek rá a tortára és azt mondja nektek a férjetek, hogy soha nem volt még ennyire idős csaja.... Jaj!
Szóval, a szülinapokat én kb. 8-9 éves koromig élveztem, amikor a szüleim sátoros ünnepeket szerveztek körém a nevezetes napon, a rokonokon kívül meghívták a fél utcát, az osztálytársaimat, de még az óvodás szerelmemet is, és a jól bevált fasírt-majonézes krumpli kombót egy házias külsejű torta, valamint néhány ajándéknak szánt zokni és könyv tett teljessé. Esetleg egy pöttyös ruhácska, amit az apukám szabott-varrt - minden előképzettség nélkül - és én kénytelen voltam viselni...
A 30. szülinapomon eldöntöttem, hogy pár hónap alatt olyan formába hozom magam, mint 16 évesen voltam. A 31.-en ismét nekifutottam. A 35. szülinapom kapcsán már csak arra törekedtem, hogy visszanyerjem a 34 éves formám.
Aztán 38 fölött egyre kínosabbá volt a dolog, legalábbis mentálisan, mert éreztem, hogy nem fogom tudni könnyedén kiejteni az n-nel kezdődő számokat. Ezért aztán nem is mondom. Ha megkérdezik, igyekszem néhány viccel, egy-két tánclépéssel elterelni a témát, végső esetben szalmonellára hivatkozva elsprintelek.
Tehát egy ideje nem vagyok kifejezetten oda az idő múlásának eme mérföldköveitől, aminek következményeit aztán közvetlen környezetem is erősen érezheti a saját bőrén. Csokorba gyűjtöttem tehát mindazoknak, akik eddig játszi könnyedséggel, netán jókedvvel libbentek át a szülinapokon néhány tippet, amelyekkel garantáltan tönkre tehetik a nagy napot. Mások számára is.
- Fontos, hogy már hetekkel korábban mondogassuk, hogy a szülinaptól depisek leszünk és ezen még az sem változtat, ha esetleg csodás ajándékot kapunk. Majd rögtön tegyük hozzá, hogy igazán nem is kell köszönteni, nincs is szükségünk semmire, nehogy valakinek eszébe jusson ajándékot venni.
- Amikor valóban nem kapunk semmit, erőltessünk mártír-mosolyt az orcánkra, olyan lemondó spániel-szemekkel, amelyektől még Jeanne D'Arcnak is rettenetes lelkiismeret-furdalása lenne. Majd kissé görnyedt háttal terítsük meg az asztalt, "egész délelőtt főztem nektek a kedvenceiteket" felkiáltással és úgy nézzük végig szeretteink falatozását, hogy mi magunk egy falatot sem eszünk, elhaló hangon sóhajtva: "mostanában valahogy nem vagyok éhes".
- Amennyiben mégis kapunk valamit, fontos, hogy még a csomag bontogatása közben találgassuk, mi lehet benne! Lehetőleg olyasmiket mondjunk, amiről biztosan tudjuk, hogy az ajándékozónak nem juthatott eszébe (barkácskészlet, a Für Elise eredeti kottája, egy kitömött borz), így mire kiemeljük a csomagból a szakácskönyvet, ő már biztosan tudhatja, hogy mi minden másnak örültünk volna.
- Tegyük világossá minden minket köszöntő előtt, hogy az X-edik szülinap rettenetes csapás számunkra (lásd fent), és csak az tartja bennünk a lelket, hogy így egy újabb évet megúsztunk szenilitás / infarktus / szürkehályog / 34-es testtömeg-index nélkül.
- Este, amikor már mindenki nyugovóra tért, osonjunk ki a konyhába és kompenzáljuk az egész napi koplalást a hűtő tartalmának eltüntetésével. Jöhet a maradék torta, a rántott csirke és fojtásképpen egy kis konyakos meggy. Ha nincs meggy, az sem baj. Így aztán egész éjszaka, sőt másnap is garantáltan lesz okunk rosszul érezni magunkat. Karikás szemeink és lilás arcszínünk pedig végképp meggyőzhet bárkit, hogy utáljuk a szülinapokat!
