Kedves BKV-zó Utastársaim!
Mi, akik évek óta közlekedünk a BKV kiterjedt hálózatában (jelzem, igazán megérdemelnénk egy törzsutasoknak járó VIP-elhelyezést a vezetőfülkében vagy valamiféle kedvezményt), szinte már csukott szemmel is felismerjük a tömegközlekedés nagyvadjait. Olyanokra gondolok, akik fittyet hányva az emberi együttélés íratlan szabályaira, saját közlekedésük ürügyén tönkrevágják a miénket. Kikre gondolok? Az alábbiakban a legalapvetőbb típusokat sorolom fel. (FIGYELEM! A valóssággal való mindennemű egyezés nem a véletlen műve!)
1. Akinek sürgős
Már a megállóba is rohanva érkezik, bár a busznak láthatóan még se híre, se hamva. Észre sem véve a már ott ácsingózókat, azonnal a majdani ajtók helyére áll és izgatottan rugózik. Ahogy feltűnik a jármű a kanyarban, könyökkel oszlatni kezdi a mellette állókat, akik így nyilván előreengedik. Az igazi mutatvány akkor kezdődik, amikor begördül a busz, ugyanis a leszállókkal szemben próbál felszállni. Többnyire sikerül is neki. A háta mögött felhangzó megjegyzéseket lelkében felülírja a mámoros érzés: 1,25 másodperccel előbb ért fel, mint a többiek!
2. A felkészületlen
Ő az, aki következetesen a hátsó ajtón próbál fellibbenni a buszra, miközben a jármű elején hatalmas betűkkel villog: Felszállás az első ajtón! Miután a sofőr harmadszor is bemondja, hogy nem nyitja ki a hátsó ajtót, a felszálló fáradjon előre, rájön, hogy róla van szó és előresétál. Eddigre másik 18 ember már rég bent préselődik a székek közt. Felszállás után kérdőn néz a vezetőre, vajon miért nem indul már, ám ő meglepő módon kéri a jegyét vagy a bérletét. A felkészületlen kissé sértődötten kotorászni kezd, és a harmadik szatyor aljáról mintegy 7-8 perc után előhúzza az egyébként érvényes bérletét. A busz - mögötte a 100 méteres kocsisorral - végre elindul.
3. Az éhes
Felszálláskor már gyanús a körülötte terjengő fokhagymaszag. Ennek forrása is hamar nyilvánvalóvá válik, ugyanis alighogy kiharcol magának egy ülőhelyet, azonnal előhúz a táskájából egy kockás szalvétába csomagolt szendvicset. A környéken ülők ilyenkor halkan imára kulcsolják a kezüket: "Add, hogy csokis croissant legyen!" De sosem az. Leggyakrabban fasírtos zsömle vagy disznósajtos kenyér. Két-három falat után az éhes rájön, hogy ez így túl száraz, és előhalászik egy paprikát vagy végső esetben egy almát. A szomszédja és az előtte ülő innentől kezdve csak azért nem ájul el a szagtól, mert az arcába csapódó paprika- és/vagy alma-fröccsenetek rendre magához térítik.
4. A muzikális
A fiatalabb korosztály tagja, olyasvalaki, aki imádja a muzsikát, mégsem a Kodály-módszer híve. Mobiljának fülhallgatójával száll fel a buszra, bár ez semmit sem jelent, hiszen olyan hangerővel hallgatja a "Nézést meg a járását", hogy tökéletes koncertélményt kapunk. Amennyiben nem a mulatós zene híve, úgy leginkább a tuc-tuc műfajt kedveli. A legritkább esetben csendül fel szerkentyűjéből a Négy évszak c. oratórikus mű. Ha igazán bevállalós, már nem is zavartatja magát a fülhallgatóval, közvetlenül a lejátszóból hallhatja a tisztelt utazóközönség a zenei csemegéket. Senki nem mer szólni neki, mert erős összefüggést vélnek felfedezni a betyáros örökzöldek és a minimum verbális agresszió közt.
5. A sietős nyugdíjas
A megállóig alig vonszolja magát, ám felszálláskor gurulós bevásárlószatyra és csontos könyöke segítségével azonnal az élre tör és hip-hop felpattan a legmagasabb padlós buszra is. Ekkor ismét elgyengül: fájdalmas tekintettel néz szét az ülni merészelők közt: hát senki sem adja át a helyét egy öregasszonynak? Mikor végre valaki megtörik és a nyugdíjas leül, két verzió van: vagy a maga mellett lévő ülésre teszi a szatyrát vagy a busz középvonala felé eső székre ül és senki kedvéért sem hajlandó félrehúzódni, hogy az ablakhoz is leülhessen valaki. Különös ismertetőjele: a reggeli és a délutáni csúcsforgalomban buszozik és szombat reggel jár piacra. Istenem, akkor ér rá...!
6. Az elfoglalt családanya
Jellemzően egyetlen gyerekével kászálódik fel a tömegközlekedésre és azonnal felállítja az első embert, akit meglát, mondván, most jönnek az oviból, Martinka fáradt. Martinka mellé aztán ő is odahemperedik, és azonnal a telefonjába mélyed. Martinka eközben torkaszakadtából követeli a chipset és a kakaós csigát. Amint megkapja, hangos rágcsálásba és rettenetes morzsázásba kezd. A morzsákat később, kicsiny sáros lábaival még bele is préseli az ülésbe, amint feláll rá kinézni. Mondjuk, nem sokat lát, mert a csokis kis kezétől teljesen összemaszatolódik az ablak. Amikor a szomszédja udvariasan megkéri, hogy esetleg szóljon a kicsinek, hogy azon a széken mások ülnek, lila fejjel ráförmed: "Ne szóljon bele! Az én gyerekem, azt csinál, amit én akarok!" Azzal az ülés alá ragasztja Martinka alig használt rágóját...
