Drágáim!
Talán nehéz elhinni, de a hétvégét - 4 és fél millió honfitársammal együtt - a strandon töltöttem, természetesen a családdal. Ez úgy eshetett meg, hogy az uram heves tiltakozása ellenére elhittük, hogy a hőségriadót leginkább a vízparton lehet túlélni. Pedig igaza volt: az erősen lefüggönyözött szobában elviselhetőbb lett volna.
Kicuccoltunk tehát a Palatinusra, pikk-pakk felvertük a katonai sátrunkat, hogy mihamarabb belefeledkezhessünk a hűvös víz és az előttünk elterülő XL-es méretű hölgyek gyönyöreibe. És mivel nem vagyok nagy strandlátogató, így újra és újra rácsodálkozom a magyarok strandkultúrájára, amelynek gyöngyszemeit érdemes sorra venni.
Fürdőruha választás
Hölgyeim, lehet, hogy bennem túl erős a kritikai hajlam (mentségemre szóljon, hogy ez az önkritikámban csúcsosodik ki), de egyszerűen nem hiszem el, hogy ennyi fürdőszobából kihagyták a tükröt. Itt most közhírré tétetik: a háromszög bikini felső + tangabugyi kombó 25 év és 50 kiló fölött kínos! A melltartóval az a baj, hogy az alsó pánt alatt még megjelenik 2-3 extra fodor, így nehezen lehet fiziológiailag elkülöníteni a mellet a felső hasi hurkáktól. A tanga pedig, nos hát, szabad folyást enged az egyébként is kibuggyanó bájaknak, és olyan bőrfelületeket is láthatóvá tesz, amelyek fedéséért én még fizetni is hajlandó lennék.
Egy fokkal jobb a 80 centis rojtokkal ékesített bikini felső, amely pink sziú indiánná varázsolja viselőjét, bár én ennél a darabnál is meghúznék egy korhatárt - mondjuk 12 évnél.
A férfiaknál nem hozott újat az idei szezon: továbbra is dívik az átázott klottgatya és a kőműves dekoltázs.
Az auraérzékelés teljes hiánya
Én nem mondom, hogy minden strandolónak Uri Geller képességeivel kellene rendelkeznie, de egy icipicit zavar, amikor egy lúdtalp belelóg a fagyimba. Értem én, hogy sok jó ember kis helyen is elfér, de azon kissé meglepődtem, hogy amíg pancsoltunk, egy öttagú család beköltözött a napozós sátrunkba. Kéretik törölköző és törölköző közt legalább 5-6 centis mezsgyét szabadon hagyni! Ugyanígy kéretik az aurát egy parányit visszafogni a medencében, ahol legalább ilyen pofátlan dolog egymástól 8 méterre hajigálni a pöttyöst és elvárni, hogy senki se merészkedjen a kocasportolók közti vízterületre.
Fogyasztás a köbön
A magyar ember szereti hasát, hiszen mint a mondás is tartja, a férfit ennél fogva lehet megtartani - attól tartok, szó szerint. Így aztán fogyaszt. Ezzel nem is lenne gond, ha a hűtőtáska tartalmának maradványait nem a földön, vízen, levegőben hajigálnák el. Így viszont bárhol találkozhatunk egy csirkecsonttal, párizsihéjjal, panírdarabbal, és hát barack-, cseresznye-, illetve meggymaggal - a reformétrend jegyében.
Jellemzően a standokon aranyáron vásárolt élelmiszer jobban meg vagyon becsülve, annak a darabkáit nem, csupán a göngyölegét fedezhetjük fel a szemetes - mellett fél méterrel.
"Egyszer élünk"
Végezetül hadd osszam meg veletek egy személyes becsípődésemet. Minden nyáron meglepődöm a strandokon, hogy honfitársaink mennyire szó szerint értelmezik a Carpe diem! (Élj a mának!) tartalmát. Olyannyira fittyet hánynak a holnapra, hogy én még ennyi pecsenyére égett és/vagy isler-barnára sült testet talán sehol sem láttam. És nem csak önnön testi épségüket veszélyeztetik, de a bátrabbja még a kiskorúak barnaságát sem kockáztatja holmi 1000 faktoros naptejjel vagy netán pólóval. Elvégre könnyen belátható, hogy egy babakocsis korú macsó vagy csajszi nem tud meglenni a 39 fokos déli nap és a baktériumoktól hemzsegő gyermekpancsoló nélkül. (Itt jegyzem meg, hogy a pancsolóban dagonyázó apukákat-anyukákat letöltendővel sújtanám...)
Szóval, ennyit a kis magyar strand-valóságról. Persze nem szeretném elvenni a Budapest Gyógyfürdő Zrt. kenyerét, mindössze felhívom a cég figyelmét, hogy az olasz strandok konzorciuma kiadott egy strand-illemtankönyvet, amely többek közt felhívja a figyelmet arra, hogy a drága jó olaszok ne napozók közt focizzanak, ne üvöltessék a rádiójukat, ne nyomják a csikket a homokba vagy ne dobják a vízbe, és ha egy mód van rá, ne csámcsogjanak vagy böfögjenek evés közben. Viva l'Italia!
