Kedves, A-Menza-Miatt-Háborgó-Felebarátaim!
Nyilván valamennyien hallottatok már a legújabb menza-botrányról, amelyben a térfigyelő kamerák olyan konyhásokat rögzítettek, akik rekeszekben és zsákokban talicskázták ki az iskolai menzáról a jobbnál jobb falatokat. Miközben Martinka mindhiába könyörgött a repetáért abból az isteni paradicsomos húsgombócból (de lehet, hogy grízes tészta volt - ezt az állagból és a színből nem lehetett megállapítani).
Ennél korábban gyűrűzik már a menzareform körüli polémia, amelynek egyik oldalán állnak az egészséges étkezést pártoló vezetőink, "Le a sóval, vesszen a cukor!" feliratú zászlókat lobogtatva, a másik oldalon pedig mindazok a szülők, akik az ehetetlen ételekre és az esetleg ehető, ám csupán mikroszkóppal érzékelhető adagokra panaszkodnak. (Én egész pontosan arra panaszkodom, hogy a nyolcadikos fiúgyermekem a menzáról hazaérkezvén felfeszíti az egyébként már lakattal védett hűtőt, mondván: éhes. Nála ugyanis mindkét probléma jelen van: vagy utálja a menzás húsgombócot/grízes tésztát, vagy nem lakik jól a hús-krumplival.)
Ugyanakkor gyakorló anyukaként nem győzöm hangsúlyozni, hogy én a magam részéről mindig osztom kettővel a kiskorúak szavait, hiszen pontosan tudom, hogy válogatósak, el vannak kényeztetve (mea culpa!), jóllaknak az általam csomagolt uzsonnával (jelzem, szinte soha nem pakolok chipset kólával), ráadásul ebben a korosztályban menő fanyagolni mindenen, amire a szülő rábeszélt.
Másrészt viszont nem értem, miért játsszuk az álszentet a menza-bortányok miatt. Ezen a fórumon szólítom fel valamennyi sors- és kortársamat, emlékezzék vissza iskolás éveink közétkeztetésére és lássa be, nincs új a nap alatt!
A menzás fogásokat mindig kevésből kellett kihozni.
A mi sulinkban 291 Ft-ot fizetünk egy ebédért. Amikor én általános iskolás voltam, ez kb. 17 Ft 30 Fillér lehetett. Mire gondolunk, mi fér ebbe bele? Én személy szerint például sosem ettem őzgerincet a 2. sz. általános iskola menzáján, elvétve tálaltak csak osztrigát és az obligát kelkáposzta-szag sosem vesepecsenyére utalt. Jelentkezzen, aki ennyi pénzből báránybordát tud rittyenteni!
A konyhásnénik mindig hazahordták a "fölösleget".
Legyünk őszinték: látott már valaki anorexiás konyhásnénit? És olyat, aki jószívvel vágja a gyerekhez a rántott hús repetáját? Ugyanakkor én szinte minden délutáni ugróiskolázásom közben tanúja voltam annak, hogy Julika néni hatalmas cekerekkel igyekezett hazafelé, amelyek tartalmára már a maga után húzott illatfelhőből is könnyedén következtethettünk. (Milyen szerencse, hogy a levesek akkor is és most is szinte ehetetetlenek voltak, azt ugyanis nyilván nehezebb becsomagolni.)
Csak kelkáposztafőzelékből volt repeta
Engem egyetlen fogás késztetett repetáért sorban állásra hosszú menzás karrierem során: a csirkecomb rizibizivel. Szinte sosem kaptam. Ugyanakkor rám förmedtek, ha érintetetlenül vittem vissza azt a kelkáposztafőzeléket, amelyet még csak-csak elcsipegettem volna, ha nincs rajta az a szörnyű zsíros szaftban úszó mócsing. De így sajnos nem csúszott le a torkomon. Ellenben nem volt repeta csokiöntetes piskótakockából és aranygaluskából sem. (Bár az utóbbit lehet, hogy csak a menzára álmodtam, egykori osztálytársaim nem emlékeznek, hogy valaha ettek volna ilyesmit.)
A fogások nem csak a sómegvonás óta hagynak kivánnivalót maguk után.
Tény és való, hogy gyermekink jelentős százaléka elhízott, vagy legalábbis túlsúlyos, és nem táplálkozik egészségesen. De ezen tényleg úgy lehet segíteni, hogy nem teszünk sótartót az asztalra, és cukor nélkül készítjük a kakaós tejbegrízt? Nyugodtan vessetek rám követ, de én naivan tényleg azt gondolom, hogy ha otthon figyelünk a kiegyensúlyozott táplálkozásra, a gyereknek semmi baja sem lesz a menzán belapátolt tésztás sertéspökölttől.
Az én tésztás sertéspörköltöm például húsz évvel ezelőtt nem azért maradt a tányéromon, mert már alsósként egészségtudatos voltam, hanem azért, mert a tészta szétfőtt, a pörköltet pedig valami ismeretlen vegetával ízesítették, ami kicsit sem segített a zsíros húsdarabkákon. Most is ezt gondolom: szerintem mindent lehet enni, csak mértékkel! Sót meg úgyis visz a farmerzsebében a gyerek, ha egyszer úgy szereti...
