Drágáim, Ti Tudatosan Élő és Táplálkozó Egyedek!
A tegnapi napon egy világ dőlt össze bennem: publikálták a tanulmányt, amely szerint a halolaj kapszula a korábbi meggyőző érvekkel szemben mégsem hat pozitívan az agyműködésre. Arra alapozták ezt a megállítást a kérges lelkű kutatók, hogy öt évig vizsgálgattak 4000 embert (piha!), akiknek egy csoportja omega 3 kapszulát szedett, a másik részük placebót. És az omega 3 pontosan ugyanúgy hatott, mint a placebó. Sehogy.
Mi lesz most? - kérdem én kétségbeesetten. Nem elég, hogy a konyhaszekrényben egy egész polc megürül, ha kidobom a korábbi akció miatt felhalmozott halolaj kapszula készleteinket, de már megint fogalmazhatom újra az életről és egészségről alkotott elképzeléseimet. Így, negyven körül ez már a sokadik megújulás lesz ezen a fronton.
Kezdődött azzal, hogy édesanyám 7-8 éves koromig zsírral főzött, ahogyan az ő édesanyja és a szomszédasszony is tette. Ekkor azonban a Híradó bemondta, hogy ha nem akarunk elzsírosodásban kimúlni, azonnal cseréljük le a zsírt napraforgó olajra. Ettől kezdve Vénusz lett konyhánk éke, mert édesanyám nagyon egészségtudatos ember volt. Én ugyan néha csempésztem egy kis zsírt a parizeres kenyerembe, de amikor ezért kikacagtak az osztálytársaim, a szendvicsben maradt a tömbbé összeállít, kenhetetlen margarin.
A sertéspörköltet akkor váltotta fel a Vegetában áztatott szójakocka, amikor édesanyám azt olvasta a Népszabi Egészség mellékletében, hogy a vörös húsok és minden egyéb disznóság annyira felviszi a koleszterinszintet, hogy tűzoltólétráról sem lehet majd elérni. Kénytelen voltunk hát megszokni a broiler csirke gumiszerű ruganyosságát és a szója utolérhetetlen jellegtelenségét.
A fehér kenyérről már én magam mondtam le, amikor megjelentek a jóval egészségesebbnek hirdetett barna kenyerek - én pedig vekniszámra faltam, mit sem törődve a tetejükön elhelyezett, gyakori fulladozást okozó gabonapelyhekkel vagy az értelmezhetetlen darálatlan mákszemekkel.
Cukor helyett édesítőszer következett, a só helyett növényi darálmány, a tehéntejet mandula- vagy rizstej váltotta, süteménysütéskor pedig a fehér lisztet megpróbáltam Graham-, rozs- vagy egyéb, furcsa ízű porokkal helyettesíteni - nem teljesen átütő sikerrel.
És mi történt mindezek után?????
- A napraforgó olajról kiderült, hogy a megfelelő állag érdekében savazzák, lúgozzák, semlegesítik a szagát, a színét, és megpróbálnak belőle minden méreganyagot kiszedni, amit előtte pár perccel korábban belekevertek.
- A margarinnal már csak teljesen egészségtudatlan emberek nevettetik ki magukat.
- A szójáról megtudtuk, hogy gyakorlatilag mérgező és olyan mennyiségű növényi ösztrogént tartalmaz, hogy az ezt fogyasztó férfiaknak megindul a tejelválasztása.
- A roppant egészséges (ezt a paleolit hívők csípőből cáfolnák), teljes őrlésű kenyereket állítólag karamellel színezik barnára.
- A cukor helyett bevetett aszpartamról azt olvastam, hogy egy gyógyszergyártó cég fejlesztette ki fekély elleni szerként, azonban a tablettának súlyos mellékhatásai voltak. A cég elsikálta valahogy a botrányt és a rendkívül édes adalékanyagot továbbadta az élelmiszeriparnak, ahonnan azóta is zsákszámra cipelik haza a boldog fogyókúrázók.
- Oké, bevallhatjuk, hogy a sóhelyettesítőkről, a növényi "tejekről" és az alternatív lisztekről nem nagyon lehet rosszat mondani (persze, lehet, hogy nem voltak még elég hatékonyak az erre vonatkozó kutatások), de az biztos, hogy áruk alapján minimum svédnek vagy svájcinak kell ahhoz lenni, hogy erre alapozzuk az étkezésünket.
Mindezt figyelembe véve, rákaptam az étrend-kiegészítőkre, mondván, vegytisztán és viszonylag elérhető áron bekaphatom mindazt, ami képes életben tartani.
De ha már a halolaj kapszulának sem hihetek, akkor mi jöhet még? Ha az L-karnitinról is kiderül, hogy annyira sem égeti a zsírt, mint egy doboz gyufa, én feljelentést fogok tenni a Fogyasztóvédelemnél. Egész pontosan azokat a tudósokat fogom feljelenteni, akik a kutatásaikkal rendszeresen aláaknázzák a nagy nehezen megszilárdult filozófiáimat...
