reblog

Drága Barátnéim!

Sokan gondolhatjátok előző bejegyzéseimből, hogy 40 évesen kiöregedett csatalónak tartom magam, de azért ez nincs feltétlenül így. Azt gondolom inkább, eljutottam az emberélet útjának felére, és csak reménykedem, hogy elkerülöm a nagy, sötétlő erdőt. (Kulturális utalás Dante Isteni színjátékára...)

Valahogy úgy gondolom, hogy 80 év az egy szép életút, na jó, plusz még egy pár esztendő, amit viszonylagos épségben lehet eltölteni. Viszont ma azt olvastam, hogy bizonyos transzhumanista gondolkodók már reális lehetőségként beszélnek a belátható időn belül elérhető örök életről. Ez engem nagyon-nagyon megijeszt. Egyrészt ha örökké élhetünk, lesz-e még tétje annak, hogy kihozzunk mindent a mai napból, vagy egyáltalán az életünkből. Minek igyekezzünk, ha tengernyi időnk van próbálkozni? Másrészt pedig ha létezik örök élet, akkor nem csak én leszek halhatatlan, de a főnököm is - így pedig akár kétszáz évet is várhatok egy előléptetésre... Ráadásul hiába ácsingózhatnék a mesés örökségemre...

Mindazonáltal eljátszottam a gondolattal és számba vettem, mihez is kezdenék ezzel a forever life dologgal:

- Azonnal nyitnék egy időskorúaknak szánt társkereső irodát, "Nem csak a százéveseké a világ" szlogennel.

- Hatalmas befektetéseket eszközölnék a gyógyszeriparban - mert lássuk be, ezen ők nyernének a legtöbbet. És lehetőleg még több olyan gyógyszert vezetnék be, amely csak a tüneteket kezeli, de az okot nem szünteti meg.

- Utazási programszervezőként is ténykednék és számos tematikus lehetőséget ajánlanék a szépkorúaknak (bár ez az ún. "szépkor" nyilván 250 év fölött kezdődne). Pl: Járókerettel a Föld körül; Oxigénpalackos túrák földön, vízen, levegőben; Sóbarlang látogatás nyalakodási lehetőséggel.

- Nagy összegű fogadásokat kötnék a nyugdíjbiztosítók ellen.

- Kifejlesztenék egy olyan tükröt, ami kizárólag 50 éves korig mutatja a realitást és utána már örökké ebben a lehetséges valóságban marad.

- Wellness szállodát nyitnék Hotel Geriátria néven.

- És végül létrehoznék egy diszkrét bér- és öngyilkos irodát mindazoknak, akik megszabadulnának az örök élet nyakukba varrt lehetőségétől.

Leányok, asszonyok!

A múltkori bejegyzésemben már említettem egy tesztet (Ki az igazi lelki társad?), amelyet nem töltöttem ki - tulajdonképpen az eredménytől való félelem miatt. Ezek után azonban egyre-másra beleütköztem a NASA által kifejlesztett, tudományos igényű Facebook-tesztekbe, és hát nem tudtam tovább ellenállást tanúsítani, na!

Elsőként némi kézremegés mellett rámentem a Hogyan fogsz kinézni 50 év múlva? c. szösszenetre. Nos, hölgyeim, mivel az eredmény szerint jó esélyem van rá, hogy egy aszott ázsiai férfit idézzek 50 röpke év múlva, elgondolkodtam rajta, hogy van értelme egy időben elhelyezett kegyelemdöfésnek.

A Hány évesnek nézel ki? c. tesztet viszont csak erős idegzetűeknek ajánlom. Nekem mondjuk kötélből vannak. Ezt persze annak fényében merem kijelenteni, hogy az eredmény szerint 19-nek nézek ki! Ugye, hogy nem hiába az a sok gyilkos kardioedzés és a még annál is több túrótorta, amelyet nem fogyasztottam el este 9-kor! Igaz, ez az eredmény úgy jött ki, hogy a program elemezte a Facebook-oldalamat. Szerintem arra jött rá, hogy mennyire hiú vagyok és nem mert más eredményt kiadni. 

Ennél talán meglepőbb volt az Úgy gondolkozol, mint egy férfi vagy inkább, mint egy nő? c. opus. Pusztán a keresztnevem alapján megérkezett a verdikt: 100 %-ban úgy gondolkodom, mint egy férfi és 0 %-ban úgy, mint egy nő. (Megjegyzem, hogy a mondat második felében elhelyezett elmés matematikai számítás után szinte biztos vagyok benne, hogy ezt a programot olyasvalaki írta, aki 100 %-ban úgy gondolkodik, mint egy nő. Egy szőke.) Azt is megtudtam ezúton, hogy az érzelmek nagyon távol állnak tőlem. Ezen mondjuk pityeregtem egy sort...

A Számmisztika: fedezd fel, hogy mit árul el rólad a neved! c. tesztből kiderült, hogy keresztnevem alapján szabadság- és igazságszerető ember vagyok. Nem lenne etikus ezen állítás igazságtartalmát cáfolni.

Ugyanilyen mélyreható elemzés után megtudtam, hogy ha férfi lennék, Lajosnak hívnának, 43 évesen fogok gyereket várni (mondjuk, azért erre ne vegyetek mérget!), egy szóval jellemezve pedig egy zsarnokgyík vagyok. Azt már nem mertem kideríteni, hogy mennyi ideig élnék túl egy zombitámadást...

És ekkor eljött a pillanat, hogy többet kockáztassak: kitöltöttem egy online intelligencia tesztet. Erről hangsúlyozzák, hogy azért ez nem a hivatalos és csak hozzávetőleges eredményt ad. Én viszont ezt nem hiszem el. Ugyanis annyira magas lett, hogy szerintem ez egy igenis körültekintő, teljesen hivatalos eredmény. Persze a mondás szerint az is igaz, hogy ha kitöltünk egy Facebook IQ-tesztet, amely szerint zsenik vagyunk, akkor egyszerűen az a tény, hogy kitöltöttünk egy Facebook IQ-tesztet, érvényteleníti az eredményt...

Drága Asszonypajtások!

Több dolgok vannak földön s égen, Barátnéim, mintsem bölcselmetek álmodni képes... és ezekhez én mind öreg vagyok. (Shakespeare Vilmos után szabadon.)
És most nem csak olyan nyilvánvaló dolgokra gondolok, mint a tangabugyi és zokni-szandál összeállítás (bár ez utóbbi kortalan). Inkább olyasmikre, amikre esetleg még vágynék, de már nem kimondottan állnak jól. Például:

1. Fodrozódó hónaljat villantó felső
Sosem hittem, hogy ily korán bekövetkezik ez a pont, de egy hírolvasónál feltűnt, hogy 40 körül már nem annyira kívánatos az icipicit megereszkedett hónalj alatti bőrlebernyeg. (Hinnétek, hogy ez a kevéssé exponált testrész is el tudja engedni magát...?)

2. Szedetlen szemöldök
Egyre több celeben vélem felfedezni a művészi természetességet sugalló szemöldököt. Persze nyilván szálanként van eligazgatva, de tény és való, hogy nem ceruzával festett, csodálkozó tusrajz. Ez utóbbinál szerencsére nem voltam divatérzékeny, és nem követtem a trendet, de azért arról mégsem mondanék le, hogy némi fazont adjak e testfelületemnek. Ellenkező esetben lassan Körmendi Jánosra (fiatalabbak kedvéért az ifjú Kiszel Tündére) hajaznék. Vagy szemöldözöknék.

3. Nagy rózsás és/vagy pillangós és/vagy színes tetkó
Volt korszak, akikor tetszett. De nemrégiben láttam egy 45 év körüli ismerős csajt, akinek a vállán tekergő kígyó egy leeresztett biciklibelsőre kezdett hasonlítani és nem volt menő.

4. "Szép napot!" köszöntés
Nem tehetek róla, de ezt mérhetetlenül mesterkéltnek érzem. Ebbe a kategóriába tartozik még az úrasszony és a nagyuram megszólítás. Igaz, egy ideig ide soroltam az "üdvözlöm"-öt, mert túlzottan felnőttesnek és hivatalosnak éreztem. Aztán rájöttem, hogy felnőttes és hivatalos vagyok.

5. A Ki a lelki társad? c. kérdőív kitöltése
Pár nap alatt annyi, de annyi Facebook ismerősöm tudhatta meg a tudományos igényű tesztből, hogy a legjobb barátnője vagy éppen Angela Merkel a lelki társa, hogy éreztem magamon a nyomást. De ellenálltam. Ha Merkel asszony a lelki társam, akkor be kellene látnom, hogy esélytelen az egymásra találás, ha meg az uram, az nem lenne nagy meglepetés 20 év után. Ha pedig netán teljesen más jönne ki.... akkor csomagoljam a kis bőröndömet? Öreg vagyok én ehhez...

Drága Sorstársaim!

Van-e olyan asszony a földtekén, aki nem tapasztalta azt a fordított arányosságot, amely az életkor előrehaladása és a büntetlenül elfogyasztható élelmiszer mennyisége között áll fönn? (Magyarul: 40 évesen már nem ránthatjuk magunkra a hűtőt este tízkor, hiszen már egy kiadósabb Hamlet-szendvics elfogyasztása is újabb fodrot jelent deréktájon.) Nem volt ez mindig így.

A napokban jutott eszembe, hogy 30 évvel ezelőtt az anyukám által készített "Zöld" nevű süti volt a kedvencem. Azért hívtuk így, mert a "tésztáját" zöld színű keserűmandula aromával színezte meg a mama. A tészta szót azért tettem időjelbe, mert szerintem nagyjából 70-80 deka kristálycukorból, néhány tojásból és talán darált kekszből állt. Ezt töltötte meg édesanyám főzött csokoládékrémmel... Ebből falatoztam tehát desszertként és nem féltem. Akkor még vakmerő és bátor voltam.

Mára határozottan elgyávultam. Nem merem kenyérrel tunkolni a pörköltszaftot; ahányszor leugrom egy kisboltba lekváros fánkért, végül mindig rozskiflit teszek a zacsiba; ha nagyokat nyelek a töpörtyűhalmok láttán, azonnal felvillan előttem a kalóriatáblázat; és képes vagyok több száz métert kerülni, csak hogy ne állja utamat Zugló legnagyobb gombócát áruló fagyizója.

De mivel nem lehet állandó rettegésben élni, kidolgoztam néhány önvédelmi szabályt, amellyel megkönnyíthetem az életemet:

1.  Az állva, sétálva, utcán illetve tömegközlekedési eszközön elfogyasztott táplálék nem számít. Nulla kalóriával tüntetendő fel a táblázatban.
2. Bárki bármit mond, az italoknak egyszerűen nem lehet kalóriatartalma. Nincs és kész.
3. Az ananász igenis mínusz kalóriás. Vagyis minél többet eszel, annál több zsírt égetsz. Ez a Pina Coladára is vonatkozik!
4. A ropi nem számít chipsnek. A sós puffasztott kukoricarudacskák sem számítanak chipsnek. A Chio ... nos, ez kivétel- tehát nyilván erősíti a szabályt.
5. A csípős paprikában található kapszaicin erős zsírégető. Tehát ha harapsz belőle a zsíros kenyérhez, a paprika közömbösíti a zsírt - vagyis ez így nulla kalória. (Fontos tudnotok, hogy nemrég rábukkantam egy chilis kesudió-mogyoró snackre, ami az egyik legnagyobb találmány lehet az utóbbi évtizedben. Akit érdekel, annak megírom, melyik üzletben kapható.)
6. A mérlegelésre legjobb időpont a kora reggel, vécéhasználat után. De a legeslegjobb és mértékadó eredmény egy hányós-fosós (bocs!) vírus bekapása utáni 3. napon keletkezik...

Barátnéim az Úrban!

Bizonyára mindnyájan tudjátok, mi is az a referencia-ruha és miért van rá égető szükségünk. 18 éven aluliaknak mondom (akik nyilván nem olvassák ezt a blogot és ne is tegyék, mert nem szeretném átszakítani naív optimizmusuk ködfátyolát): a referencia-ruha egy olyan ruhadarab, amelyen mérni lehet testünk gyarapodását, kiteljesedését, változását. Mármint ha mérni szeretnénk egyáltalán. Mert hát ki az a mazochista, aki feltétlenül szembesülni akar azzal, milyen is volt szőkesége... és hajdani bombateste?

Nos, én. Ugyanis nemrégiben ledobtam néhány kilót (nálam a legjobban bevált fogyasztószer a stressz... de erről majd máskor bővebben), és úgy éreztem, itt az ideje, hogy rákészüljek egy pénteki esti megjelenésre. Há-há-há-há!! - Szó szerint ezt gondoltam, amikor egy komolyabb gardróbfeltárás után előhúztam az én kis referencia-ruhámat. A diszkrét pipacspiros színéről ismertem meg. Mert a mérete valahogy nem stimmelt. Az uram titkon kimosta volna főzőprogramon? Oké, valóban egy miniruháról van szó, ami szabadon hagyja a vállat, mellben bő és laza, viszont mell alatt egészen testhez simuló. 

Gondoltam, hadd simuljon és megpróbáltam alulról belebújni. A térdemen lazán átcsusszant (szóval, a térdem egész jól tartja a formáját), de feljebb valami megállította. Milyen vastag anyagból készítik ezeket a hasleszorítós bugyikat, írok is majd a gyártónak...! Oké, akkor próbálkozzunk felülről. Mondjuk, ezt a módszert azért nem szeretem, mert a melltartóm ilyenkor elhagyja rendeltetésszerű helyét, felcsúszik, és úgy kell utólag visszahajtogatnom a belevalót. Így viszont sikerült magamra hegesztenem a kis pirost.

Nos, azt nem állítom, hogy 10 éve is ugyanígy állt, amikor vettem. Mert nem. Megvan: hát akkor még hosszú hajam volt és kontyban hordtam! Meg talán kevésbé volt ennyire kifejező a ... gyomrom. Nagyon érdekes megfigyelés, hogy nem csak az alsó has tud elkényelmesedni, de a felső rész is. Nem úgy értem, hogy hurkás, inkább olyan, mint egy kisebb raklapnyi  babgulyás elfogyasztása után. És az az igazi gáz, hogy csak egy kávét ittam egész délelőtt.

Az egyetlen reményem az maradt, hogy hátulról azért csak jó csaj maradtam. Telefonom selfie-készítő funkciója segítségével megszemléltem magam ebből az aspektusból is. Hát, nem is tudom. Lehet, hogy az anyag nyúlt ki - nyilván az fodrozódik popsitájon. Sőt, egész biztos.

Oké, felejtsük el a kis piros referencia-ruhát. Hiszen miről is referálna? Legfeljebb arról, hogy a háztartási gépekhez hasonlóan a ruhákat is direkt nem időtálló anyagokból gyártják, csak, hogy mindig újat kelljen venni. Összement és kifodrosodott. Erről ennyit. Még szerencse, hogy van egy másik referencia-ruhám is. Ez bezzeg úgy áll, mintha rám öntötték volna. Ugye, hogy ugye? Ráadásul színben is sokkal előnyösebb. Csábos és slankító fekete. Ha jól emlékszem, épp a lányomat vártam, amikor vettem....