reblog

Sorstársaim, akik lógtatok technika óráról!

Mint valamennyien tudjuk, a nyári szünet kitűnő alkalmat teremt a családot összekovácsoló programokra, a gyerekek kreatív szórakoztatására, a közös alkotásra, az életet gazdagító kézműves tevékenységre.... bla-bla-bla.  Magyarul: valamivel el kell foglalni azokat a nyomorult kölyköket, hogy ne lógjanak a neten / ne kapcsolgassák a tévét / ne találják ki, mit is főzhetnénk nekik.

Feltérképeztem tehát a jobbnál jobb do it yourself oldalakat, és elfogott a sárga irigység: vannak nők, akik fonalból készítenek hintalovat, mások kavicsokra festenek kódexeket, sőt, egyesek a gyermekeikkel együtt három lyukas zokniból összeütnek egy patchwork ágytakarót... nekem meg hat és fél nap alatt elpatkol a vadiúj hortenziám (lásd korábbi bejegyzésem: Egy negyvenes nő titkai).

Szóval, valami olyan kreatívkodást kellett kieszelnem a 11 éves lánygyermekemmel, ami nem haladja meg egy orangután kézügyességét. (Igaz, mivel azt hiszem neki is szembefordítható a hüvelykujja, lehet, hogy sokkal hamarabb összeütne egy kesztyűsbábot, mint én...)

Először próbálkoztam a színezőkkel, de a lányom rövid úton felvilágosított, hogy kimentem a vonalból. Aztán felvillantak az agyamban a napközis tanítónénim foglalkozásai, és arra gondoltam, összedobok egy kis sóliszt gyurmát, azzal majd órákig elleszünk. Ez be is jött. Órákig elvoltam. Először a túlsózás elkerülése végett tettem hozzá egy kis cukrot, aztán vízzel hígítottam, majd a folyósságát próbáltam plusz másfél kiló liszttel ellensúlyozni. Végül elbicikliztem a Tescoba és vettem egy Süni gyurmát. Láttátok volna, milyen büszke volt rám a lányom!

Miután még idejekorán felhomályosítottam, hogy ma már a nők sem kötni, sem horgolni, sem makramézni nem tudnak (a nők gyűjtőfogalom alatt magamat értettem, de nem akartam ennyire személyesre venni a közlést), megtanítottam gombot felvarrni. Mert ilyen házias asszonyka vagyok. Később fűztem neki egy egysoros nyakláncot, amelyben igen profin megvalósítottam a kék-piros-zöld-kék-piros-zöld sorozatot.

Végül leánykám kis lemondással a hangjában arra kért, legalább valami frizurát csináljak neki. Eljött az én időm! - gondoltam, mert vannak róla emlékeim, ahogyan tükör nélkül befonom parkettába a hajam 14 évesen. Nekiláttam tehát a loboncnak és elkezdtem tanítgatni a hajcsavarók használatát. És hinnétek vagy sem, ez a kreatív tevékeny legalább fél napos programot adott nekünk. Igazi összekovácsolódás volt, amíg sikerült úgy kicsavargatnunk a kütyüket, hogy a gyermek hajállományának 80 százaléka megmaradjon a fején... 

Kedves Negyvenes Barátnéim!

Olvastátok, hogy a kies oroszországi Nyizsnyevartovszkban betiltották a jógát? Nagyon is jó okuk volt erre a hatóságoknak: rájöttek, hogy a jógának "okkult karaktere" van, így pedig "új vallási kultuszok és mozgalmak táptalaja" lehet.
Szerintem épp itt volt az ideje, hogy valahol végre lerántsák a leplet a szörnyű kórságról, az alattomos búvópatakként előretörő boszorkányságról, erről az úgynevezett jógáról!

De nem lenne érdemes itt megállni és győzelmi tort ülni eme szerény győzelem felett. Javaslom, gondoljuk végig, melyik mozgásforma lehet még ugyanilyen ártalmas és indítsuk el a betiltásra vonatkozó javaslatunkat! Íme, a negyvenesek petíciója az egyes sportágak ellen.

Aerobik

Könnyedén belátható, hogy ez az ugrabugrálásra buzdító, feszülős szerkóban végzett fertelem közröhej tárgyává silányítja a jobb sorsra érdemes negyveneseket. Különösen azt a formáját kéretik betiltani, amelyben mellém állhat egy 21 éves bombázó. Ez utóbbi teremtmény felé irányuló férfiúi nyálcsorgatás pedig tulajdonképpen maga az egyenlőtlen bánásmód. Betiltani!

Úszás

Hát kell-e bárkinek magyarázni, hogy a vízben végzett mozgással járó öltözék (néven nevezve: fürdőruha) a hátrányos megkülönböztetés melegágya? Bizony, ezt bármely negyvenes csaj megerősítheti. Ugyanis hiába élek törvény adta lehetőségeimmel (úgy mint szivacsbetét, páncélozott melltartó, jelentékeny redők a hasi részen, vagy éppen az olyan magasan szabott alsó, hogy a hónaljnál végződik), mégsem az én hátúszásom csodálják, hanem a mellettem kutyában tempózgató sellőjét. Betiltani!

Labdajátékok

Ha van igazán kitiltandó sport a világon, az minden olyan küzdelem, amit labdával végeznek. Egyrészt ugye megalázó, amikor még a pöttyöst sem tudom elkapni a játszótéren. Másrészt a "labdajátékok" célja kifejezetten szexuális jellegű: bejuttatni egy gömböt egy arra teljességgel felkészületlen lyukba/kapuba/kosárba. Ugye, hogy ugye? Harmadrészt sosem fogom kiheverni azt a rémes pillanatot, amikor hatodikban ismételten a kosárlabda mellé nyúltam és a 8-10 kilós sportszer (nekem legalábbis annyinak tűnt) belepréselte a szemüvegemet az arcomba. Betiltani!

Futás

Egyenlőtlen és teljességgel öncélú küzdelem. Hát van valami értelme poroszkálni a sportpályán, az erdőben, az utcákon, amikor mindig van valaki, aki úgyis megelőz? Egyébként is: nem az út maga a cél? (Függetlenül attól  hogy pont ez a szó (cél) szerepel a versenyek befutójánál.) Kit érdekel, hogy hány óra alatt futom a 800 métert? Betiltani!

Technikai sportok

Nem tudok vezetni, beoltottak célzás ellen, a jobb kezemet úgy tudom megkülönböztetni a baltól, hogy reggelente rárajzolok egy J betűt. (Onnan tudom, hogy melyikre kell J betűt rajzolni, hogy megfigyelem, melyikben fogom a kanalat.) Hát, kell ennél több érv? Betiltani!

Kiváló Asszonytársaim!

Ha tudtok titkot tartani, bevallhatjuk így, egymás közt, hogy megvannak a magunk kis titkai. Kinek ne lennének? Saját titokhoz mindenkinek joga van - kivételt képeznek ez alól talán a 15 év alattiak és az uram.

Ezen az alapon nekem is megvannak a magam kis titkai, és azt hiszem, ezek száma az évek múlásával egyenes arányban szaporodik. Már olyan titkaim is vannak, amelyeket magamnak sem vallanék be. Persze a legtöbbel azért szembenézek és mindenkinek javaslom, készítsen egy hasonló kis leltárt a sajátjairól. Íme, jó példával járok elől.

- Közvetlen családtagjaim (egész konkrétan az uram) előtt titokban tartom a pontos méreteimet. Ugyanis úgy vélem, más szemmel néz rám, ha azt hiszi, hogy C-kosarat és XS-es bugyit hordok, mintha tudná a szörnyű valóságot. (Ez a titok azzal is jár, hogy megkockáztatom: sohasem tudom majd felvenni a tőle kapott mesés neglizsét. Majd ha egyszer kapok tőle egy mesés neglizsét.)

- Nem vallom be, hogy időnként én tüntetem el a fél tábla mogyorós csokit vagy a megmaradt piskótát. Többnyire hagyom, hogy a fiamat gyanúsítsák. Persze ez kockázatos titok, ugyanis egyszer épp akkor ért haza mindhárom családtagom, amikor nagykanállal fogyasztottam a Nutellát. Magában. Szerencsére ezt ugyanúgy meg lehet magyarázni egy jó kis premenstruációs szindrómával, mint a fél napig tartó hisztit.

- Nem szeretném leleplezni, ki miatt pusztult el rekordgyorsasággal az a hortenzia, amelyet saját felelősségre cipeltem haza a virágostól. Mentségemre szóljon, hogy akciós volt és hogy az egyheti nemöntözést megpróbáltam egynapi túlöntözéssel kompenzálni.

- Azzal sem szeretném felkavarni az indulatokat, hogy elárulom, hogyan került a távirányító a fikusz cserepébe a kosárlabda EB döntője alatt, miközben a tévé az egyik népszerű kereskedelmi csatornára volt beállítva... Muszáj volt megtudnom, elvállalja-e Bori a New York-i munkát a Jóban rosszbanban.

- Nem feltétlenül számolok be a gyerekeimnek arról, hogy a nyolcadikos bizonyítványom magatartás négyese azért van, mert ki akartam próbálni, hogy suli helyett van-e merszem vonatozni egész nap. (Azért érzitek, micsoda bevállalós csaj vagyok, hogy így lemondtam a jelesről...)

- Nem szívesen tenném közzé, hogy szeretem a  csokilikőrt, amikor tudom, hogy ez az egyik legnyálasabb ital az univerzumban, és manapság minden király arc rozéfröccsöt meg kézműves sört iszik.

De a legnagyobb titok az uram előtt, hogy miért is tárolok teljesen különböző méretű nadrágokat a gardróbban. Nektek elárulom, hogy hogyan is rendszerezem ezen ruhadarabokat:
- melegítő (alias mackó) nacik
- otthonra-még-jó-lesz melegítő (alias mackó) nacik
- a gyerekek előtti nadrágok
- a gyerekek utáni nadrágok
- titkon-reménykedem-benne-hogy-valaha-leszek-ilyen-méretű nadrágok. 

Pszt! Titok...

Hölgyeim, csatasorba!

Nem tudom, hallottátok-e, de egy ausztrál asszonytársunk kis híján belepusztult a csőnaciba! Az történt, hogy az érintett hölgy feszülős farmerban kezdett guggolva és/vagy térdelve takarítani. És addig-addig suvickolt, hogy a lábszárában megszűnt a vérkeringés. Járni, sőt még felállni sem tudott. Három napig kezelték a kórházban, mire hazaszédeleghetett. Remélem, valamennyien ugyanazokat a tanulságokat vonjuk le.
1. Soha ne takaríts csőnaciban! Még akkor se, ha alakformálónak hirdetik.
2. Eszedbe ne jusson órákig csiszatolni a padlót! Sőt, én szigorúan limitálnám az időtartamot 10 percben!

Kéretik tehát csínján bánni a feszülős farmerrel, sőt, nézzünk szét egy kicsit a gardróbban és kegyetlenül szelektáljuk az immár nyilvánvalóan életveszélyes divatkellékeket. Mire gondolok?

Flip-flop papucs

Akinek hajlott már be a műanyag papucska eleje a talpa alá, és alig tudott megkapaszkodni az előtte poroszkáló idős asszony gurulós bevásárlószatyrába, nos, az tudja, miről beszélek.

Törpe-, médium vagy XXL-es tűsarkú

Eme lábbeli nem csak az Operaház vagy a bátonyterenyei resti előtt lefektetett macskakövön életveszélyes. Nekem speciel a mozgólépcsőn volt már olyan beakadásom (szó szerint), hogy csak az uram férfias lélekjelenléte akadályozta meg, hogy rávessem magam a piros pánikgombra.

Vastag öv (amelyen a derékbőségednél 4 centivel beljebb fúrtál egy lyukat)

Saját tapasztalataim szerint az első 10-15 percben fel sem tűnik, hogy egy kicsivel visszafogottabb a hasi légzésed, mint korábban, de ez a viselet fél nap után gyakorlatilag átrendezi a májadat a húgyhólyagod helyére. (Ez utóbbi viszont olyannyira akadályoztatva van a tágulásban, hogy 10 percenként kell vécére rohangálni.) Ha pedig este végre leoldod a kínzóeszközt, akkor sem teljes a megkönnyebbülés, mert egészen pontos lenyomatát másnap reggelig felfedezheted sorminta formájában a bőrrel fedett zsírszöveten.

Shopping táska

Egy anya egyszerűen nem lehet meg katonai sátor méretű táska nélkül. Nekünk ugyanis sokkal több, feltétlenül szükséges holmink van. Én például 14 évvel első magzatom születése után sem indulok útnak literes kiszerelésű víz, kis keksz, nedves kéztörlő nélkül. És szinte mindig szükség is van rá, hiszen ha tízméternyire eltávolodunk az otthonunktól, valamely csemete mindig felteszi az ártatlan kérdést: van nálad innivaló? Ez az évtizedekig tartó terhelés viszont olyan mértékű deformitást képes okozni, hogy a bal vállamat már csak egy nyolcvanas évekbeli válltöméssel tudnám egy szintre hozni a jobbal.  

Statement nyaklánc

Nekem pontosan egy darab ilyen nyakláncom van. Pontosan fél évvel azután szereztem be a must have ékszert, miután kiment a divatból. Tulajdonképpen ritkán is hordom, mert a hatalmas gömböktől gyakorlatilag megrepedt az egyik nyakcsigolyám és nincs olyan kabát, amelyet úgy tudnék begombolni felette, hogy leplezni tudjam újsütetű ádámcsutkámat.

Neoprén nadrág

Ugye senkiben sem merült fel a kérdés, hogy miért is hord egy negyvenes nő neoprén nadrágot? Természetesen ebben kell tornázni, ha le szeretnénk olvasztani a combunkról négy-öt feles kilót. Állítólag. Én csak azt érzem, hogy folyik a lábamról a víz, és küzdök a nehézlégzéssel. Egyszer még futni is kimerészkedtem benne az atlétika pályára, de hogy ne legyek annyira feltűnő, felhúztam rá egy melegítőnacit és a derekamra kötöttem a hozzáillő felsőt is. Szerintem azóta is emlegetik a nőt, aki 400 méter után annyira izzadt, hogy a nyomában sárrá változott a salak...

Drága Lányok, Asszonyok!

Be kell vallanom nektek, hogy két hete újra elkezdtem nézni a Rém rendes családot. Pedig már láttam 20 éve. De sajna Al Bundy és t. családja annyira szórakoztatja a gyermekeimet, hogy gondos anyaként én is ott ülök a tévé előtt. (Ugyanis elvi okokból nem vagyok hajlandó egynél több tévét elhelyezni a lakásban.) Az első 20 percben folyamatosan azt próbáltam elmagyarázni, mi abban a vicces, hogy egy család tagjai álladóan fikázzák egymást. De amikor a feleség, a konyhát látásból ismerő Peggy Bundy, csikkel a szájában, sírva gyúrta a lehetetlen állagú tésztát, hogy másnapra összedobjon 800 darab sütit a lánya iskolai ünnepségére, akkor már csak röhögni tudtam.

Ugyanilyen megfontolásból nézem előtte a Két pasi meg egy kicsi c. klasszikust. Na jó, a Jóban rosszban egyetlen vicces vonala a Bodolai család. Ezt pedig azért követem, mert egy suliba jártam a családfőt alakító kitűnő karakterrel. Meg azért, mert tudnom kell, hogy az ármány Nándi végül polgármester lesz-e...

A sorozatok iránti elkötelezettségem nem ma kezdődött. Mint oly sokan, én is a Dallason, a Kórház a város szélénen és a Nők a pult mögötten szocializálódtam és ébredtem rá, hogy egy csinosnak mondott harmincas pultosnőnél nem hátrány a bajuszka, illetve, hogy ha egy olajbáró neje vagy, praktikus egy kicsit mindig nyitva hagynod az ajkaidat. Igaz, Samanthánál ez valószínűleg a zugivászat miatt fejlődött ki.

A valódi áttörést sorozat-motivált életemben a nagy magyar valóságban gyökerező Szomszédok jelentette. Hónapokig tartott, míg megszoktam az erősen papírízű párbeszédeket, de aztán annyira szívemhez nőtt Kotkoda Tyúkanyó és Julcsi hanghordozása, hogy úgy éreztem, ezt én is reprodukálni tudom. Így indult jelentősnek nem mondható szavalóversenyes, fellépegetős életutam. Tehát a gazdagréti saga konkrét hatással volt a sorsomra. Olyannyira, hogy a Dallas záró epizódjaiban én voltam Bobby álombeli feleségének a magyar hangja. Ez a nyomorult Bobby viszont alig aludt, mert ha jól emlékszem, két epizód után huss, vége lett az álomnak és ezzel párhuzamosan mesés szinkronkarrieremnek is.

Személyes kapcsolataimra is kihatással voltak a szappanoperák. Remek példaként szolgált a Jóbarátok, a Barátok közt, a Túl a barátságon ... ja nem, ez utóbbi nem is sorozat. A Rabszolgasorsnál eldöntöttem, hogy ha nagy leszek, megoperáltatom a szemem (megtörtént!), a Szex és New York epizódjai után konkrét elképzelésekkel érkeztem a turkálóba (majd lógó orral távoztam), a Dr. House elmélyítette látens hipochondriámat, a Született feleségek után pedig sutba vágtam a szuflésütőt, mert rádöbbentem, hogy egyenes arányosság állhat fenn az anorexia és az üzletszerű konyhatündérség közt (lásd Brie).

Gyermekeimnek azonban jó példával járok elől, mert sohasem ülök a tévé elé kifejezetten bámulási céllal. Mindig az ölemben tartok egy tartalmas könyvet és úgy bámulok...